Hagyni, hogy a dolgok azok legyenek, amik.

Egy kedd csak egy kedd. Egy bögre csak egy bögre. Egy érzés csak egy érzés.

Az életben az egyik legnehezebb dolog hagyni, hogy a dolgok azok legyenek, amik.

Ne értsetek félre, ez nem egyenlő az egyhelyben toporgással, sem azzal, hogy feladjuk a fejlődésünket.

Arra gondolok, amikor elfogadjuk az adott pillanatot annak, ami. Ez két részre bomlik az én fejemben:

Az egyik része ennek a dolognak, hogy elfogadjuk az aktuális érzéseinket, gondolatainkat. Ezek gyakran lehetnek különbözőek, sőt egymásnak ellentmondóak is. Fontos, hogy ezeket visszafejtsük, vissza kövessük: például az érzések sokszor csomagban vannak, akár egy karácsonyi ajándék, amit három dobozba is beleraktak, hogy biztosan meglepődjünk, amikor a végére érünk.

A harag, a düh általában másodlagos érzések, amik már egy “alatta lévő” érzésre adott reakciók, pl. csalódottak vagyunk vagy elhagyatva érezzük magunkat. Úgy is elképzelhetjük ezt, mint egy földrengést, aminek az epicentrumában egy egészen alapvető, egyszerű érzés csücsül, általában egy gyermeki részünkkel együtt. A gerjesztett lökéshullámok mind ráépülő érzések, gondolatok és ami eljut a felszínre az már egészen más, mint amiből kiindultunk.

Az elsődleges érzelmek, amik megjelennek ilyenkor - mivel általában egy elemi gyermekkori szükséglettel vannak összefüggésben - a sebezhetőség és az irányítás elvesztésének érzését keltik. Kényelmetlenül érezzük magunkat tőlük. Az egyik módja annak, hogy megpróbáljuk kezelhetővé tenni ezeket az érzéseket, hogy tudat alatt átváltunk dühbe.

Lényeg a lényeg: ne elégedjünk meg az első detektálható érzésünkkel, ássunk mélyebbre, keressük meg a rejtőzködő érzéseket is.

Ha már meg tudjuk nevezni az érzéseket, akkor próbáljuk meg folyamatában látni azt, ami bennünk történik: értsük meg, mi váltotta őket ki, miért reagáltunk úgy, ahogy.

A másik része, hogy kitágítsuk a szemléletünket, és a belső világunkat összevessük a külső világgal. A gondolataink és az érzéseink nem mindig fedik a valóságot, sőt. Egészen hétköznapi, hogy egy-egy folyamatunk hatására olyan erős érzéseket generálunk magunkban, amik hibásan fogják szűrni nekünk a környezet információit.

Lépjünk hátra jó sok lépést, és próbáljuk meg objektíven megvizsgálni a helyzetet, nézzük meg milyen információk támasztják alá, vagy cáfolják a gondolatmenetünket. A dühünknek van olyan része, ami jogos? Miért is vagyunk csalódottak? Mit követtek el ellenünk? Nem írt vissza? Nem tudtam elérni? Nem kérdezett meg valamit? Szándékos volt a részéről? Ismerem az egész történetet? Egyáltalán ,,kellett volna neki X dolgot csinálni, vagy csak én vártam, hogy megtörténjen? Valószínűleg lesz olyan része az egyenletnek, ami ismeretlen marad számunkra és ez így rendben van. Sorakoztassuk fel azokat az információkat, amik alátámasztottak.

Tegyük fel, hogy megerősítést vártam, nem kaptam meg és emiatt dühöt éreztem (aminek a mélyén csalódottság és szomorúság van).

Oké, és a csavar:

Mind a kettőt fogadjuk el, a lehető legnagyobb nyugalommal. Legyünk együtt azzal, amit érzünk és azzal, amit a környezet visszacsatol. Ez azért is baromi nehéz, mert egy csomó ambivalencia lehet benne, saját magunkban is lehetnek jelen egyszerre ambivalens érzések és ez még pluszban szemben állhat azzal, ami kint történik.

Ha már eljutottunk oda, hogy komplexen látjuk a helyzetet, csak ,,lélegezzünk bele”, legyünk benne úgy, ahogy van. Csak üljünk vele és konstatáljuk, hogy ez most ilyen, nem minősítjük, nem küzdünk ellene, csak elfogadjuk annak, ami.

It is what it is. So let it be.

A legtöbb, amit tehetünk az, hogy értjük a saját működésünket és értjük, hogy mi történik körülöttünk. Ahogy megértjük és elfogadjuk ezeket, sokkal szabadabbnak és könnyebbnek fogjuk magunkat érezni.

Pont, mint ahogy tudomásul vesszük, hogy a kávésbögre itt csücsül mellettünk az asztalon. Ugyanilyen természetességgel forduljunk a fentebb

leírtakhoz is. Ezt érzem, ezt gondolom, ez történik. És ez így rendben van.

A cél az, hogy elérkezzünk oda, hogy ne szorongjunk, ne keseredjünk el vagy ijedjünk meg az érzéseinktől és attól, hogy valami nem úgy történt, mint ahogy akartuk. Ha képesek vagyunk higgadtan, szelíden hozzáállni a történésekhez, akkor sokkal hatékonyabban tudunk reagálni és tovább haladni.

Próbáljunk meg tanulságokat levonni a helyzetből:

• megtanultam, hogy én ebben a helyzetben, hogyan érzem magam, mit triggerel bennem

• megtanultam, hogy ebben a helyzetben a másik hogyan viselkedik:

  • lehet, hogy azért viselkedett így, mert neki kevésbé fontos az adott dolog, mint nekem. Ez rendben van. E fölött nincs kontrollom.

  • lehet, hogy azért viselkedett így, mert én nem kommunikáltam egyértelműen az igényeimet. Ez is rendben van. Mostmár tudom.

Ezeket a gondolatokat azért fontos elrakni magunknak, mert tegnap még nem voltak bennünk. Tegnap ezekkel a gondolatokkal, tapasztalatokkal kevesebb Énnel működtem és holnap (meg ma) már ennyivel gazdagabb a képem a világról. Ma egy kicsit többet értek, ma egy kicsit több vagyok. Ez okod ad arra, hogy bízzak abban, hogy holnap már jobban fogok kezelni egy hasonló helyzetet.

A kulcs: megengedni magamnak, hogy nehéz érzéseim legyenek, miközben nem engedem, hogy ezek eluralkodjanak rajtam. Értem és elfogadom az érzést, kezet fogok vele, aztán teret engedek másnak. Értem és elfogadom azt, ahogyan a környezet működik, és ami felett nincs kontrollom, és arra fókuszálok, amiből tovább tudok menni, ami hozzám tesz.

-S.L.